FED és MNB “tervek”

Tegnap tették közzé a júniusi FED kamatdöntő ülés jegyzőkönyvét, melyből kiderül, hogy amennyiben a makrogazdasági feltételek nem változnak, úgy a jegybank az eddigi ütemben folytatja tovább a kötvényvásárlási program (QE3) kivezetését, mely így októberben egy utolsó 15 milliárd dolláros csökkentéssel megszűnhet.
A kamatemelés időzítéséről nem érkezett új információ. A St. Louis-i FED elnök szerint a munkanélküliségi ráta elmúlt időszakban tapasztalt csökkenés megemelheti az inflációt az USA-ban, ez pedig egy tervezettnél korábbi kamatemeléssel járhat. Bullard arra utalt, hogy szerinte az infláció a FED által kitűzött 2% helyett 2,4% lesz 2015-re.

Gerhardt Ferenc az MNB alelnöke a Portfolio.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy közel állnak a kamatcsökkentési ciklus végéhez, és egyértelműen jelezni fogják majd, hogy meddig szeretnék tartani az alacsony kamatszintet. Az alelnök nem számít arra, hogy 2,00%-os szintig levágnák a kamatot és 10 bázispontnál kisebb léptékű kamatcsökkentésre nem kell számítani. Tovább megerősítette, hogy a jegybanknak nem célja a forint árfolyamának gyengítése, és közölte, hogy az ő komfortérzetét már bántotta a 315-ös EURHUF árfolyam.