2013. november hónap bejegyzései

Mikulás meghozta a Carry-t nekünk. EURHUF elemzés

Alulról nyaldossa a 302-es árfolyamot az EURHUF. Mindezt úgy sikerült összehozni, hogy közben DAX, S&P új csúcsra (everhigh) mentek, tehát alapvetően pozitív világpiaci hangulatban. Ennek mi nagyon örülünk, ugyanis újfent elérkezett az EURHUF shortok időszaka. Welcome carry trade. 😀 (Korábbi bejegyzésünkben már pedzegettük a carry trade sajátosságát http://magyartozsdeklub.hu/megugrott-a-magyar-cds-felar-es-eledezo-forint-carry/)

Én személy szerint már elkezdtem veszegetni a forintot az euróval szemben (EURHUF short). Ma is rávettem 301,204-nél. Simán benne van még az emelkedés (HUF gyengülés). Személy szerint 307 – 310 közelébe várom a keresztet. Ehhez viszont markánsan (felette kell zárnia) át kell vinnie a 302-es árfolyamot. Pontosabban 302,50 – 303-as tartományt. Ha ez sikerül, akkor jöhet a 304-es, 307-308-as, majd a 310-es árfolyam. Extrém esetben 317. Többek között ezek az újabb HUF vételi szintjeim is.

Meglátásom szerint csak idő kérdése és újból vissza fog táncolni 292 közelébe a kereszt árfolyama. Technikailag a 294 -295-ös árfolyam biztosabbnak tűnik, ugyanis ezen szintek körül érhetné el a 2014 augusztus óta megindult emelkedő trend alját. Lehet, hogy nem a jövő héten, de időnk van, a kamatot mi kapjuk (carry trade) 😀
Amire mindenképp figyelni kell, hogy amíg a FED nem változtat a havi 85 milliárdos kötvényvásárlási programján, addig a piacok nem nagyon fognak beesni, ez pedig a forintot erősít(het)i elméletben. Legkorábban is 2014 márciusára datálják a csökkentést, de december 18-án okosabbak leszünk és talán közelebb kerülünk a lehetséges időponthoz. (Magyar idő szerint 20:00-kor FOMC statement). Tehát jelen körülmények között március elejéig jók vagyunk 😀
Viszont ha márciusban tényleg meglépi a FED, akkor számítanunk kell egy élesebb piaci korrekcióra, illetve brutál USD erősödésre. (ekkor jön majd legalább a 230-as USDHUF árfolyam, de erre majd márciusban visszatérünk, mikor aktuális lesz). Ha ez a forgatókönyv fog megvalósulni, akkor viszont lehet érdemes lesz kilépegetni az EURHUF shortokból, de erről majd akkor ha aktuális lesz.

eurhufdaily

Piacról: EURUSD és USDHUF

EURUSD
szépen beesett (USD erősödik) és a napi grafikon alapján legalább 1,3340 – 1,3300 közé térhet vissza, majd ha itt nem tud megtámaszkodni, akkor jöhet az 1,31-es árfolyam.
Ma reggelre órás grafikonon nézve szépen beoldalazott 1,3445 és 1,3410 között. Ha nagyobb momentummal felfelé törne ki ebből a sávból, akkor lehet nyitni a longokat, illetve az USDHUF shortokat. Ha letörné az 1,3410-es szintet, akkor mehetnek a shortok, illetve akkor az USDHUF várhatóan célba veszi a 223-225-ös árfolyamot.

USDHUF
gyönyörűen megindult felfelé. Akinek HUF gyengülős pozija van nyugodtan tartsa, aki pedig a short beszállót keresi (pl én), annak is higgadtnak kell lennie. Shortokra a legkorábbi beszálló 223 körül lenne, de 224-225 körül lenne az igazi. Itt már nyugodtan be lehet szállni. (az USDHUF longokat meg zárni).
Ezen szintek eléréséhez persze elengedhetetlen feltétel az USD további erősödése.
Ha esetleg megmaradna a lendület, akkor jöhet a 227-es illetve a 230-as árfolyam, de ez még messze van… Bár én már nagyon várom… (az a fránya carry…:D)

Tegnapi FOMC jegyzőkönyv

A Fed legutóbbi, októberi üléséről szerda este kiadott jegyzőkönyvből ezúttal is arra derült fény, hogy valamelyik következő ülésen elérkezik a nagy pillanat: visszavesznek az eszközvásárlásokból. Sok mindenben azonban továbbra sincs egyetértés.
A Nyíltpiaci Bizottság 9-1 arányban szavazott a jelenlegi feltételek fenntartása mellett, és közben a közlemény nyelvezete is csak minimálisan változott. A mostani jegyzőkönyvből azonban kiderül, hogy a résztvevők olyan forgatókönyveket is megvizsgáltak, amikor az eszközvásárlási program leépítése akkor indulna el, amikor még nem teljesen egyértelmű gazdasági kilátások javulása.

Néhányan ezzel kapcsolatban úgy vélekedtek, hogy korai még ilyen forgatókönyveket vizsgálni, az eszközvásárlási programot pedig hatékonynak nevezték. Több időre van szükség szerintük, hogy meg lehessen ítélni a munkaerőpiaci valamint az inflációs kilátásokat. Továbbra sincs abban egyetértés a jegybankárok között, hogy milyen ütemezés és elv alapján mérsékeljék az eszközvásárlási programot. Egyesek azt is felvetették, hogy fogadjanak el egy egyszerű ütemezést dátumok feltüntetésével, szemben a makrováltozókra (munkanélküliségi ráta, foglalkoztatottak száma) épített program-leépítéssel.

Az egyik legfontosabb mondat, amelyet kiemelnek a piaci kommentárok a jegyzőkönyvből, hogy a jegybankárok szerint, ha a gazdasági adatok is alátámasztják, akkor a bizottság dönthet az eszközvásárlási program csökkentéséről az egyik következő ülésén.

Mai fontosabb makroadatok

09:30 EUR – Német feldogozóipari BMI, előzetes
09:30 EUR – Német szolgáltatóipari BMI, előzetes
10:00 EUR – Eurozóna feldolgozóipari BMI, előzetes
10:00 EUR – Eurozóna szolgáltatóipari BMI, előzetes
10:30 GBP – Brit magánszféra nettó hitelállománya
11:00 EUR – Mario Draghi az EKB elnöke tart beszédet
14:30 USD – USA termelői árak
14:30 USD – Heti friss munkanélküliek száma
15:45 USD – FED-től Powell tart beszédet
16:00 USD – Philly FED feldolgozóipari index
17:00 EUR – EKB-tól Weidmann tart beszédet
18:30 USD – FED-től Lacker tart beszédet
19:00 USD – FED-től Bullard tart beszédet