A mostani piacról

Egyre több helyen lehet olvasni, hogy lassan eljön a korrekció/összeomlás. Azért lássuk be ennek van alapja, csak jelenleg erről a piacoknak még nem szóltak.
 
A mostani bika piac már több, mint 8,5 éve tart. Az S&P 500-as index 2009 márciusában 670-es árfolyamon volt – egész pontosan 2009.03.06-án 666 volt a mélypont – , míg tegnap 2641-es árfolyamon zárt. ALL TIME HIGH. Ha csak a legutóbbi jelentősebb korrekciót nézzük, akkor 2015 utolsó negyedévében 2120-ről esett le 1820-ig 2016 január végéig. Azóta korrekció nélkül emelkedik. Ha csak ezt az utolsó szakaszt vizsgáljuk, akkor legalább 2300 közelébe illene leesnie. Amennyiben a teljes emelkedést, akkor 1900-ig. A vicces benne, hogy HA 2018. júliusáig esne le 1900 közelébe, még akkor is tartaná a hosszú távú emelkedő trendjét.
 
Ami kicsit furcsaság a mostani időszakban, hogy pl. tegnap úgy lőttek ki megint új csúcsra az amerikai indexek, hogy közben a VIX Index emelkedett. 10.6 pontról 12 közelébe, majd 11.4 pontnál zárt.
Másik furcsaság, hogy a piac már TELJESEN immúnissá vált bárminemű rossz hírre, történésre. Példának okáért a héten Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki, melyre Trump kicsit fenyegetőzve reagált is, majd az amerikai piac rezzenéstelenül kiment új csúcsra. Viszonyításként szeptemberben ehhez kísértetiesen hasonlító esetre azért legalább 2 napig esett…