FED jegyzőkönyvről

A tegnap este megjelent a FED januári kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve, melyből kiderül, hogy a jegybanknak változtatni kell a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programján. Az FOMC (FED Nyíltpiaci Bizottsága) a pénznyomtatás kapcsán szkeptikussá vált, ugyanis többségbe kerültek azok, akik már nagyobb kockázatot látnak benne, mint pozitív hozadékot.

A döntéshozók továbbra is egyetértettek a 0 – 0,25%-os jegybanki alapkamat szinttel, mely addig maradhat ilyen rekord alacsony szinten, amíg sz infláció 2,5% alatt tud maradni és/vagy a munkanélküliségi ráta nem csökken 6,5% alá, mely jelenleg 8% környékén van.

A jegyzőkönyvből tovább az is kiderült, hogy március végén vizsgálják felül a kötvényvásárlási programot.

Feltételezhetően egyik napról a másikra nem fogják a bankrendszerbe pumpált pénzt kivonni, ugyanis az elég könnyen instabillá teheti a pénz-és tőkepiacokat.